Pipei ötvenévesek találkozására
Itt születtem én, e tájon,
itt tanított imádkozni
s bármily sorssal megbirkozni
az én drága jó anyám.
Itt taposta gyenge lábam
ezt a földet hajdanán.
Itt hallhattam legelőször
a buzdító harangszót,
itt jártunk mi iskolába
amely sajnos már csak volt.
Itt tanultam olvasni meg írni,
kicsi falum büszke néped
itt tanított meg a munkát
becsülettel bírni.
Mennyi emlék, s be sok bunyó…
ez voltam én, hamar csaptam,
de sok jót is tettem,
s mikor kellett – adtam.
Szép gyerekkor, hogy elrepült…
- A „lókötő” lecsendesült…
de vágyaim nőttek, nőttek,
helyhez nem kötöttek.
Mind csak tovább vitt a
nyughatatlan vágyam,
szép hazámat is elhagytam,
s magam útját vágtam.
Messze van a Rajna-mente,
kicsi falumtól be messze!
S megvetettem lábam.
Soha bele nem fáradva
-vasat is legyőzve,
immár biztos a kenyerem,
de szívem s a honszerelem
s ötven évem láza –
társaim körébe,
s ünnepelve együtt ölel
kis faluk ölébe…
Milyen jó most együtt lenni,
s örülni egymásnak,
s itt régi templomunk mellé
elültetni a mi kopjafánkat,
Isten iránt, szülők iránt
Örök hál’adásnak –
s emlékeztetésül,
hogy hazai látogatás újjá születtető varázs
S elszórva is bárhol legyünk,
Testünk-lelkünk s egy életünk 
A sorssal megbékül…
Segesvár, 2007 július 14-én,
Simó Károly és Nagy Ferenc
1 megjegyzés:
szép kép!
Megjegyzés küldése